Az ezt megelőző héten volt szerencsém három párt is végig kísérni életük eddigi legfontosabb napján. Két esküvő között volt egy kis időm és megálltam a Balaton partján, hogy végig gondoljam, hogyan is jutottam el idáig. 1-2 éve még egy nemzetközi multinál hajtottam a magasabb pozícióért, mikor igent mondtam egy felkérésre, hogy legyek „modern vőfély” egy esküvőn. A múltban már több ilyen megkeresést is kaptam, de valahogy akkor nem éreztem magam késznek a feladatra. A visszajelzésekből kiindulva az esküvő jól sikerült, és kicsivel később már a következő két felkérés is megérkezett. Az érdekes az egészben, hogy ezzel egy időben ajánlották fel nekem azt a pozíciót, amiért az elmúlt tíz évben dolgoztam. Egy hétvégét kaptam, hogy átgondoljam az ajánlatot. Az ajánlat egy üzletvezetői pozíció lett volna külföldön, ami kizárta volna, hogy ceremóniamesterként tevékenykedjek. Volt még pár befolyásoló tényező, de az a gondolat, hogy nem tudok belevágni ebbe az új fejezetbe, nem hagyott nyugodni. Így hát jött a hétfő, és végül nemleges választ adtam a lehetőségre, és maradtam itthon, ezzel számos kollégámat meglepve. Sorra jöttek az esküvők, vele a tapasztalatszerzés, az egyedi ötletek illetve a pozitív visszajelzések. Ez vezetett oda, hogy előző héten három, szeptemberben összesen nyolc pár szavazott nekem bizalmat, hogy én legyek a ceremóniamesterük a nagy napon.
Hogy itt dolgozom-e többet vagy az előző munkahelyemen? Ezt nehéz megmondani, de sokan kérdezik, hogy nem kimerítő-e a kettő vagy három esküvő egymás után. Van benne kihívás, azt el kell ismerni, de jó tervezéssel, megfelelő minőségű pihenéssel és 3-4 kávé elfogyasztásával teljesen tartható a dolog. Arról nem beszélve, hogy ennek a hivatásnak számos olyan pontja van, ami feltölti az embert, és segít az esetleges testi fáradtságot feledtetni. Mikor egy országút melletti kis pékségben, átgondolom az előző nap kedves pillanatait, a sok érdekes embert, akivel volt szerencsém megismerkedni, a fáradtság mint olyan kikerül a képből, és alapból vidámabban olvasom át a következő nap forgatókönyvét és készülök fel a következő esküvőre. Ehhez még az tesz hozzá sokat, hogy igaz bárcsak a kocsiból, de van lehetőségem rengeteg eldugott kis falut, kastélyt, műemléket megszemlélni, amire alapból nem lett volna lehetőségem.
Mindezeket figyelembe véve gondolom azt, hogy Isten útjai mennyire kifürkészhetetlenek, és hogy mennyire nyitottnak kell lennünk az újra, mert sosem tudhatjuk, hogy egy baráti felkérés mennyire fogja megváltoztatni az életünket és hozni el azt a fajta életet, amit tudatosan keresve valószínűleg sosem találtunk volna meg.
