Szikrázó napsütés ragyogja be a Nagyboldogasszony templom kapuját, ahol Zsombor izgatottan várakozik, míg az utolsó vendégek is elfoglalják helyüket. Hűséges koszorúslányok állnak sorfalat a templom előtt, mikor megérkezik Zengő, hogy a gimnáziumban kezdődött szerelmük egy még magasabb szintre léphessen. Kicsivel később már kéz a kézben állnak az oltár előtt, ahol stólával kötik össze életüket örökre. Buborékok lepik el a templom lépcsőjét és viszik el messzire kettejük történetét. Ezután egy szempillantás alatt megérkezünk a Levendulásba, ahol kicsivel később a csokor is méltó helyére kerül, hogy aztán pezsgővel ünnepelhessük meg az ifjú házasokat. Közel fél évszázados múltra visszatekintő párok jelölik ki az utat Zengőnek és Zsombornak, akik a felhők felett járták el nyitótáncukat, hogy aztán vendégeikkel együtt egy fergeteges lagzi vehesse kezdetét. Szalvéták a levegőben, csillagszórók a kertben közben ők ketten kéz a kézben indulnak el életük következő fejezete felé.
Zengő és Zsombor – Levendulás
