B72 Trunk Show

Percről-percre telik meg a B72 stúdió, izgatott hölgyek érkeznek, hogy szemügyre vegyék a tervezők legújabb darabjait. A virágfalból pezsgő bújik elő, míg a másik teremben borokat lehet kóstolni, ezen felül szendvicsek és édes falatok fogadják az egybegyűlteket. A hangulat egyre inkább fokozódik, aztán szépen lassan mindenki elfoglalja a helyét, hogy 3 előadó nyissa meg ezt a mai különleges estét. Az összefogás van ma terítéken, ugyanis különböző márkák fogtak össze, hogy kielégítsék a vásárlói igényeket. Fehérneműktől kezdve, különleges ruhákon át, karkötőket és kalapokat érintve jutunk el egészen a táskákig. 13 modell a legszebb sminkekben mutatja be ezeket a darabokat, hogy aztán a tervezőket nagy taps köszöntse. Ez az összefogás jól tükrözi a stúdió szellemiségét, hiszen olyan tervezők és szolgáltatók dolgoznak a falakon belül, akik igyekeznek minden felmerülő igényre megoldást találni. Éppen ezért menyasszonyi ruhákból akad bőven, van aki megörökíti a legszebb pillanatokat, sminkesekből, DJ-ből sincs hiány, örömanyáknak és koszorúslányoknak is tervezünk ruhát, kozmetikumokkal is el vagyunk látva, leánybúcsúnak is tudunk helyet adni és úgy hallottam, hogy még egy ceremóniamester is akad, akit érdemes lehet meghallgatni. Persze rajtuk kívül még számos tervező és szolgáltató áll a látogatók rendelkezésére, éppen ezért célszerű ellátogatni a következő rendezvényünkre. A show lassan véget ér, de ezzel még az estének közel sincs vége, így van lehetőség egyeztetni a tervezőkkel és végig kóstolni a borokat, pezsgőket és a legfinomabb falatokat. A mostani teltházas rendezvény sikerén felbuzdulva, már el is indult a szervezése a következő rendezvénynek, amelyről hamarosan még több infóval jelentkezünk.