Egy zsúfolt éjszaki buszon zötykölődünk hazafelé, az utasok hangoskodásától az ember saját gondolatait is nehezen hallani, de Sübü és Árpi ezzel mit sem törődnek. Nekik kicsit megszűnt a külvilág, hiszen friss megismerkedésük óta csak mosolyogva néznek egymásra, mert tudják, hogy a másik személyében valaki különlegesre találtak. Ugyanez a mosoly köszön vissza később a Deák Udvarházban, mikor kéz a kézben állnak egymással szemben és le sem bírják venni a szemüket egymásról. A csörgedező patakba a gyerekek virágokat szórnak, míg mosolygó szempárok hada figyeli minden mozdulatukat. A kis patakban elúszó szirmok egy-egy történetet mesélnek el eddigi közös életükről, melyet a vendégek tapssal köszöntenek. Bár verőfényes napsütés van, havazást megszégyenítő buborék áradat tölti meg a kis erdőt, hogy elkísérjék kettejüket az udvarház épületébe. A sötét éjszakában csillagszórók pislákolnak, miközben Sübü és Árpi fel és le szaladgálnak rokonaik és barátaik ölelésében. Történetük már nem lehetne édesebb, de azért egy tortaceremóniának még akadt hely, hogy aztán főszerepbe kerüljön a tánc, melyben a fiatalok az idősebbekkel karöltve szombati hangulatot idéztek meg, mindezt úgy, hogy közben még csak szerda este van.
