A kert smaragdzöld füvének ölelésében a színekben pompázó menyasszonyi csokor jelezte, hogy ez a nap nem a megszokott forgatókönyv szerint íródik. Ahogy Evelin finom léptekkel indult Bence felé, egyetlen pillanat alatt a szertartás közepén találtuk magunkat, ahol nemcsak a kimondott szavak, hanem egy frissen főtt kávé illata is végigkísérte szerelmük történetét. Miközben a kotyogós halkan duruzsolt, együtt jártuk végig közös életük legfontosabb állomásait.
Aztán, ahogy véget ért a szertartás, a csendet pezsgők durranása váltotta fel, mosolyból és nevetésből pedig ekkor sem volt hiány. Ez a nap tele volt olyan apróságokkal, amelyek csak még inkább róluk szóltak, így a tortát is ők szórták meg friss gyümölcsökkel. A magassarkúk hamar sportcipőkre cserélődtek, mi pedig egyetlen lendülettel vetettük bele magunkat a hajnalig tartó ünneplésbe.




